BEMUTATKOZÁS
A csapat a jelenlegi formájában 2009 augusztusa óta létezik, miután kiváltak Nyíregyháza egyik nagymúltú tánciskolájából.
A tagoknak átlagosan 8 év tapasztalatuk van a táncban. A legifjabb tag 16, a legidősebb 20 éves, középiskolások, illetve a Debreceni egyetem hallagtói.
Heti három alkalommal összesen 10 órát gyakorolnak, táncos csapatként pedig láthatóak több fellépésen, ahol "Massza" néven szerepelnek.
A repertoárban van hip-hop, retro disco, kánkán, sőt, a 6 leányzó idén januárban Egerben országos hastáncversenyt is nyert kreatív revü kategóriában
(ami figyelemre méltó, hogy mindössze 4 hónap gyakorlás után érték el azt a sikert).
Mielőtt a csapat jelenlegi formájában kezdett működni, részt vettek már lemezbemutató koncerten háttértáncosként, táncos divatbemutatókon és fodrászshow-kon, a nyíregyházi Móricz Zsigmond színház tánckarában a Dzsungel Könyvében szerepeltek.
A formáció 2010-ben csatlakozott a Nyíregyháza Tigers csapatához, a Chicks már a Debrecen elleni hazai mérkőzésen bemutatkozott, nagyon színvonalas produkcióval. És folyamatosan azon munkálkodnak, hogy varázslatos produkciójukkal elkápráztassák a mérkőzésre kilátogató nézőket.
Eredmények, referenciák:- 2009. október V. Flaszter Ászai nemzetközi hip-hop táncverseny, Debrecen
- 2010. január "MasszaKet Dollsz" - / a lányok/ I. Egri Országos Hastáncverseny, kreatív revü kategória 1. helyezés / országos bajnoki cím valamint a szervezők különdíja
- 2010. február Jótékonysági Bál az óvodáért, Kemecse
- 2010. március "Korzózzunk a nagyvilágban" utazási kiállítás, Nyíregyháza, Korzó
- 2010.április "Chicks" – / a lányok/ a Nyíregyháza Tigers AFC hivatalos cheerleader csapata
- 2010.május
Korzó Szülinap, Nyíregyháza, Korzó
M3 Outlet Tehetségkutató Hip-Hop Táncverseny, Polgár - 2010. június - július: XX. Férfi és Női Főiskolai Kézilabda VB megnyitó- és zárógálája, Nyíregyháza
- 2010. augusztus: National Instruments Családi nap, Debrecen
- 2010. szeptember: XVII. Zuglói Országos Táncfesztivál, Budapest
- Brelil Fodrászshow, Siófok és Pozsony
Hajrá Chicks!
Szerda: 18:00, NYVSC-Pálya
Szombat: 14:00, NYVSC-Pálya














